Találkozásunk az AFS-szel

2004 november elején egy ismerősöm szólt, hogy 3 napra középiskolás külföldi diákot lehet fogadni, mert Székesfehérváron tartja az AFS az idei Mikulás estjét. Hosszas tanakodás után családunk úgy döntött, hogy kipróbáljuk, milyen is egy thaiföldi diákkal, ha nem is sokáig , de együtt lenni. Izgatottan vártuk a december eleji péntek délutánt, mikor is megérkeztek a hazánkban tanuló külföldi középiskolás diákok, kb. 80 gyerek és a buszpályaudvaron megismerkedtünk Sizuval.

Ő akkor 17 éves volt és mivel szeptember óta tanult itt Magyarországon már kicsit beszélt magyarul. Az este ismerkedéssel telt majd szombaton reggeltől készültünk a nagy Mikulás estre, ami délután 3-kor kezdődött. Mikor családunk megérkezett, akkor volt az igazi meglepetés: együtt játszott, beszélgetett, énekelt a sok magyar gyerek közt a thaiföldi, az argentin, a kolumbiai, a kínai, a japán, a francia, az amerikai a török és még ki tudja hány országból származó gyerek. Bennünket, kezdő AFS-es fogadó szülőket nagy szeretettel fogadtak, nagyon sok új ismerőst szereztünk egy este folyamán.

De sajnos ennek a bulinak is vége lett, vasárnap Sizu utazott vissza Szegedre a saját fogadószüleihez. Sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak, és sokat beszélgettünk erről a hétvégéről családunkban, ismerőseinkkel.

Telt az idő , mikor lányom iskolából hazajövet szólt, hogy van egy osztálytársa, aki szintén az AFS-szel van itt Magyarországon és családot kellene neki keresni. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, belevágunk és kipróbáljuk, milyen együtt élni egy olasz kislánnyal. Mary szintén 17 éves volt akkor . Az igazság az, hogy kicsit féltünk az újdonságtól, de mivel az elején tisztáztuk az elvárásainkat, nem volt soha gondunk egymással. A harmadik napon hogy itt élt nálunk, lekiabált nekem: anya itt vagy? Akkor úgy éreztem, jól döntöttünk, és azóta is így gondolom.

Mary a 18. születésnapját itt töltötte nálunk és mint a saját gyermekeinknek neki is rendeztünk meglepetés bulit, nagyszülőkkel, barátokkal együtt. Hálás, boldog volt, hogy ha nem is tudjuk helyettesíteni a saját szüleit, de megpróbáljuk megteremteni neki a lehetőséget, hogy kevésbé érezze a hiányukat. Nagyon fájó szívvel engedtük haza a családjához, nagyon sok szeretetet kaptunk tőle, és talán toleránsabbak is lettünk mások iránt. Májusban a Szegedi Egyetemen felsőfokú magyar nyelvvizsgával honorálták a sok tanulását, munkáját. Mert úgy gondolom, neki és az összes többi diáknak ez egy nagyon nehéz, kemény év, elszakadva mindentől és mindenkitől családtól, barátoktól, otthontól, bele az ismeretlenbe, egy teljesen ismeretlen családba, iskolába, kultúrába.

Ezt a szervezetet, az AFS-t /American Field Service/ 1947-ben a világháború után mentősofőrként dolgozó egyetemisták alapították azért, hogy ezzel elősegítsék a nemzeti politikai, vallási határok áthidalását, felgyorsítsák a háború utáni újjászületést és hogy egy barátságos világ létrejöttéért küzdjenek.

Magyarország 1990-ben kapcsolódott be ebbe a nonprofit szervezetbe, a középiskolások diákcseréjébe.

Mára elértük azt, hogy évente kb. 60 diák utazik Magyarországról az AFS szervezésében külföldre-3 hónapra,6 hónapra vagy akár 1 évre- és kb 80 diák érkezik kis hazánkba megismerni bennünket, megtanulni ezt a nagyon nehéz nyelvet.

Nekünk az a feladatunk, hogy az ideérkező 80 diáknak befogadó családokat keressünk, akik szívesen megosztják életüket egy külföldi, mindenre nyitott idegen gyerekkel, hogy majd 1 év múlva, mint saját gyermeküket kísérjék ki a repülőtérre és várják majd vissza . Mert mindenki visszajön egyszer, az életük egy része leszünk és ők is a miénknek.

Visszatérve a mi családunkhoz, Mary elutazása nagy űrt hagyott maga után.

Ezt azzal próbáltuk megoldani, hogy szeptemberben megérkezett az új gyermekünk, Ann-ka. Ő német kislány , a fiammal járt egy iskolába. Mikor ideérkezett a magyar szókincse a következőkből állt: ”szia, Ann-ka vagyok, Németországból jöttem, 17 éves vagyok ”. Mikor elment júliusban, már a táskájában volt a felsőfokú magyar nyelvvizsga, amit szintén a Szegedi Egyetemen tett le.

Az idei évben a változatosság kedvéért egy olasz fiú él velünk. Ő Antonio. Ő is a fiammal jár egy iskolába, sőt, osztálytársak. A két fiú egymás közt mindig angolul beszél, így nem csak Antonio tanul magyarul, hanem a fiam is angolul. Nagyon jó a kapcsolat köztük, én már nevezném testvérinek inkább, mint barátságnak. És a ráadás az, hogy lányom olasz szakos az egyetemen, így ha bármi gondja merül fel, rögtön van kitől megkérdezni. És mindig szívesen segít neki, bár a piszkálódás, mint minden testvér közt, nálunk is előfordul rendszeresen. De ez ettől szép, jó és családias. Bízom benne, hogy olasz fiam is eljut a felsőfokú nyelvvizsgáig és egész életében szívesen gondol majd vissza a nálunk eltöltött egy évre.

Sárkeresztesen eddig 3 családnál - Cs.Nagy Istvánéknál, Horváth Vilmoséknál és nálunk - volt AFS-es cserediák. Most, február végétől a Kugler család is megismerkedik a diákfogadás élményével, hozzájuk Kolumbiából érkezik egy kislány egy évre. Remélem, hogy ők is nagyon sok örömet fognak találni benne, úgy mint mi hárman, akiknél már nem egy diák volt, és aki van, az nem is az utolsó.

Arról álmodozom, hogy egyszer majd jó pár év múlva egyszerre lesz itthon az összes gyermekünk. És akkor együtt lesz a mi nemzetközi nagy családunk. Ilyenkor mindig hallom Mary hangját, aki az első hazajövetele előtt ezt mondta: ” Anya jövök haza”

Guti Zsuzsa , háromszoros AFS fogadóanyuka