Lecsófeztivál |
Karesz |
2009.09.26. 01:05 |
Szombaton 8-tól elkezdődik a IV.-ik Lecsófőző verseny. Hagyományainkhoz híven az idén is benevezett a körzetünk erre az eseményre. Cserediákjaink elkészítik életük első bográcsban főtt lecsóját. 11:30-ra kell a zsűrinek vinnünk a mintaadagot. Coubertin óta tudjuk és erre a napra is igaz, "Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel.". Egy vidám, jó hangulati napnak nézünk elébe. A főzőhely a 81. sorszámú, a Várkör úton, a Virágóra mögötti területen , valahol a "VASALÓ-HÁZ" környékén. Mindenkit szeretettel várunk. |
Intercultural dialog day |
Karesz |
2009.09.24. 22:45 |
Szeptember 24.-én körzetünk önkéntesei és diákjai Székesfehérváron két helyszínen egész délután fogadták az érdeklődőket és meséltek a kultúrális sokszínűségről. Az utca emberein túl a sajtó és a helyi TV is meglátogatott bennünket. Az egész esemény 13 órakor kezdődött. Diákjainkat fogadta a Polgármesteri Hivatalban dr. Csapó Csilla és a bemutatkozás után tartalmas ,élményekben gazdag évet kívánt az AFS cserediákoknak. A továbbiakban, a két helyszínen, kellemes, vidám hangulatban fogadtuk a fiatalok, szülők érdeklődését a progranjaink iránt. Késő estig tartott a prezentációnk. Reméljük sok ember érdeklődését sikerült felkeltenünk.Jó volt ma AFS-esnek lenni. Minden résztvevőnek köszönöm a munkát. Képek feltöltés alatt a Galériában.
|
KULTÚRÁK KÖZÖTTI PÁRBESZÉD NAPJA |
Karesz |
2009.09.22. 07:38 |
Szeretnél többet tudni a világról? Vannak külföldi barátaid? Mennyire ismered a különböző kultúrákból jött emberek szokásait, ételeit, kedvenc zenéjüket ? Érdekel az interkultúrális tanulási lehetőség? Gyere el a KULTÚRÁK KÖZÖTTI PÁRBESZÉD NAPJÁRA. 2009 szeptember 24.-én csütörtökön 16-19 óra között. a Pláza előtt és a Kossuth u.-i Sportbolt előtti területen találkozhatsz velünk.
|
Welcome Party 2009 |
Karesz |
2009.09.16. 22:56 |
A hagyományokhoz híven az idén is megtartjuk az új cserediákok és fogadócsaládjaik köszöntésére a Welcome Party-t. Ideje: 2009 szeptember 19. szombat 13 órától . A helye: Sárkeresztes Bem u. 28. (eső esetén a helyi kultúrházban leszünk). Italról ,ételről gondoskodunk, de finom sütit , pogácsát és más fimomságot szívesen fogadunk. Egy kellemes hétvégi összejövetelen bemutatkoznak diákjaink, megmutatják egyéniségüket,kultúrájukat és mint egy nagy család, jól fogjuk érezni maginkat. Mindenkit szeretettel várunk.
|
AFS MEGBESZÉLÉS |
Karesz |
2009.09.15. 22:05 |
Holnap, szerdán 16 - órakor a Lánczosban megbeszélést tartunk a hétvégi Welcome-party részleteiről. A jövő heti (24.-én csütörtökön16-19 közötti Intercultural Day) programjáról is beszélünk. Minden érdeklődőt várunk. |
Tanulási lehetőség külföldön |
Karesz |
2009.09.09. 23:43 |
Figyelem! Megvannak a jövő évi AFS külföldi tanulási lehetőségek. A bal oldali Menüben találhatók az Éves ,a három hónapos és az Egyetemi programok listája. Ezekre már lehet jelentkezni a sulikban az önkénteseknél, itt a honlapon vagy letölthetők a www.afs.hu lapról. Ami viszont nagyon fontos, a jövő évi keresztféléves programokra (Dél-Amerika és Japán) a jelentkezési határidő október 1.
Mindenkit kérek, propagálja ezt a nagyszerű lehetőséget.
|
AFS Körzettalálkozó. |
Karesz |
2009.09.07. 07:30 |
A szokásos Szülői értekezlet előtt önkénteseink és a cserediákok találkoztak a Lánczos Gimiben és az ismerkedés,beszélgetés során kialakult az őrangyalok csapata. A szülők is megismerkedhettek gyermekeik őrangyalaival. A lelkes őrangyalok segítségével könnyebb lesz a beilleszkedés a családba,iskolába. Szerdán elkezdődik a magyar oktatás Vali néni kedves,odaadó figyelmével. Jó tanulást,sikeres beilleszkedést kívánunk.
Képek a Galériában.
|
Szülői értekezlet |
Karesz |
2009.08.31. 20:32 |
Már 10 napja vannak a családoknál az AFS cserediákjaink. Túl vannak az első napok meglepetésein, megismerkedhettek a család tagjaival, közvetlen környezetükkel és ahogy hallom,sokan már a Balatonon és más városkban is tettek kirándulásokat a család jóvoltából. Folytatódik a beilleszkedés nem könnyű feladata.Keddtől új élmények várnak rájuk, elkezdődik a suli. Minden diákunknak sikerült iskolát találnunk,ahol nagy szeretettel és kíváncsisággal várják őket. Hogy mindenben tudjunk segíteni, szeptember 3.-án csütörtökön 17 órakor a Lánczos Gimiben Szülöi értekezletet tartunk. Az önkéntesekkel , leendő őrangyalokkal egy órával korábban találkozunk ugyanott. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. |
Cserediákjaink |
Karesz |
2009.08.28. 07:57 |
A 2009/10-es évben a körzetünkben tanuló AFS cserediákok láthatók a képen.
Daniel Jimenez VEN
Lillian Haege GER
Alice Cozzi ITA
Pittawat Jirathitiwong THA
Oguzan Agören TUR
Tammatorn Makkasman THA
Ly Vu GER
Sonia Polak NZL
Számukra rendeztünk egy kis sétát a városban. A nevezetességeken túl a körzet önkéntesivel is megismerkedhettek. Azon dolgozunk,hogy továbbra is ilyen jó hangulat maradjon.
Képek feltöltés alatt a Galériában.
|
Sikeres AFS Basic/Örangyal tréning |
Karesz |
2009.08.27. 07:48 |
Szerdán egész napos képzésen vettek részt a leendő őrangyalok,önkéntesek, hogy jobban megismerve a feladatokat minőségi munkát végezhessenek. Rosta Dia nemzetközi tréner irányításával az alapvető AFS ismeretek megszerzésén túl,szituációs játékok segítségével modelezték a következő év feladatait. Bár nem mindenki tudott eljönni, így is 12 önkéntesünk vett részt a jó hangulatú tréningen.Elmondhatjuk, hogy az egyik legnagyobb önkéntesi csapattal rendelkező AFS körzet vagyunk. Közös munkával fogjuk segíteni a fogadócsaládok és a cserediákok alakuló kapcsolatát, diákjaink beilleszkedését a magyar kultúrába. Ennek érdekében, ma csütörtökön, 17 órakor az Országalmánál találkozunk,családok,cserediákok,önkéntesek egy kis városézés/ismerkedés céljából. Mindenkit szeretettel várunk.
Képek a Galériában. |
|